A belső gyermek

Szeretem érteni, és kontextusban látni a dolgokat, ezért megpróbáltam – az UT tankönyvön túl – utánanézni a belső gyermek fogalmának. Bevallom, a „Találkozás a belső gyermekkel” fejezetben írtak adták a legteljesebb megértést. Érdekességképpen, és a tudományosság, valamint a teljesség igénye nélkül álljon itt pár idézet, gondolat e témában:

  • Az Oláh Attila által írt Pszichológiai alapismeretek tankönyv nem tartalmazza a belső gyermek fogalmát.
  • A Magyar nyelv értelmező szótár online változata a belső gyermek kifejezésre a „derű” szócikket adja ki. Ezen elgondolkoztam. Igen, alapból a gyerek képem nekem is a felhőtlenül örülni tudó, mindig kíváncsi, és csillogó szemmel önfeledten játszó óvodás. Erre rímel a következő, amit találtam:
  • „Az igazi férfi gyermeket rejt magában: ez játszani akar.” Friedrich Nietzsche
  • A Cambridge Dictionary foglalkozik ezzel a fogalommal: “Your inner child is the part of your personality that still reacts and feels like a child: Many therapists think it’s important for adults to get in touch with their inner child”  (Magyarul: a belső gyermek a személyiségünk része, amely még mindig úgy reagál és érez, mint egy gyermek. Sok terapeuta fontosnak tartja, hogy felnőttként kapcsolatba lépjünk a belső gyermekkel.)
  • „Gyermekeimen akarom jóvá tenni, hogy apáim gyermeke vagyok: és minden jövőn jóvá
    tenni – ezt a jelenkort! Im-ígyen szóla Zarathustra” Friedrich Nietzsche
  • Sok internetes cikket találtam, ahol a belső gyermek fogalmának kialakulását C.G. Jung archetípusaihoz vezetik vissza, viszont a már hivatkozott Oláh Attila műben nincs erre utaló rész. („…a kollektív tudattalan tartományt olyan állandó, őseinktől örökölt ősképek vagy archetípusok alkotják, mint például a másik nemet reprezentáló anima és animus, az Anya, a Bölcs öreg, A Hős, a Megváltó, a Sárkány…”)
Így maradok annál a definíciónál, amelyet a képzésen tanultunk: „A „belső gyermek” egy metafora, mely arra világít rá, hogy lelki működésünk, érzés- és gondolkodásmódunk, és ebből fakadó kommunikációs mintáink különböző érettségi szinteket mutathatnak egy-egy élethelyzetben, kapcsolódásban. Megnyilvánulásaink egy része inkább egy gyermek vagy egy kamasz tipikus reakciójára emlékeztet, mintsem egy, az életkorunknak megfelelő, értelmes, józan felnőtt személy viselkedésére.”

A belső gyermek gyógyításáról ír Thich Nhat Hanh a könyvében, amelyet ezzel a mondattal indít: „Mindannyiunkban él egy fiatal, szenvedő gyermek.”

Meglep, és elgondolkoztat, hogy csak ezt – a sebzett, megbántott, traumatizált – részét emeli ki ennek a gyermeknek, s foglalkozik vele a könyvben. Értem, hogy azokkal a technikákkal, módszerekkel, amiket gyakorolt, tanított, a belső gyermekünk ezen részét gyógyította, de nekem akkor is fontos, hogy ez a gyermek – még ha sok embernél csak nagyon kicsit is – de kapott pozitív élményeket is. Abban hiszek, hogy ezen jó emlékek, lenyomatok is fontos szerepet játszanak abban, hogy megtaláljuk azt az önmagunkat, aki magabiztos, erős belső hite, és békéje van. Az a szeretet, megerősítés, elfogadás, amit a belső gyerekkel való találkozás során – legyen ez az ultrarövid terápiás konzultáció, vagy egy meditáció, egy légzőgyakorlat – adunk és kapunk, akkor tud kiteljesedni, és akkor tud hosszabb távon hatni, ha kapcsolódni tud egy korábbi jóhoz. A „jó”-t itt fogalomként használom, csupa nagybetűvel, ami megtestesíti a kellemes élményt, a biztonságos melegséget, az elfogadást, a megértést, a tiszteletet, a szeretetet, és mindazt az alap pszichológiai szükségletet, amivel egy teljes életet tudunk élni.

A belső gyermekeket én úgy képzelem el, mint egy világot a világban: a létezésemnek,
„EGÉSZ”-ségemnek a leképeződése bennem. Ugyanolyan komplex, bonyolult és sokszor érthetetlen, mint én magam, és amely hordozza az összes eddig megélt örömömet, boldog és elégedett pillanatomat éppúgy, mint a szomorúságomat, a bántást, a mellőzöttséget, és a szeretet (elfogadás) hiányát. Ha elfogadom a jungi kollektív tudattalan létezését, amely „a preinfantilis kort is magában foglalja, azaz az ősök életének maradványait”, akkor azt is elfogadom, hogy a belső gyermekem nemcsak a jelen születésem óta megélt pozitív és negatív élményeket hordozza, de velem születetten bennem van az összes felmenőm mindenféle megélésének egyfajta emlékképe, s ahogy József Attila fogalmazta:

„…mert az őssejtig vagyok minden ős –

az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:

apám- s anyámmá válok boldogon, …”

És ezt a fonalat gombolyítottam tovább, amikor gyermekeim lettek, és viszik ők is tovább ezeket az élményeket, lenyomatokat, mintázatokat. Bizonyosságom nincs, csak erős hitem, hogy a belső gyermekkel való találkozás (vagy akár több is) ezt a különféle színű és minőségű fonalakból szőtt egyedi szövetet fogja megváltoztatni, harmonikusabbá tenni, egyensúlyba hozni benne a színeket, formákat, arányokat.

Ezt a felismerést hozta és erősíti bennem az összes eddigi gyakorló konzultációm, amikor a kliensnek egy meghitt, szeret-teli találkozásban volt része.

Várlak Téged is, keressük meg együtt a benned lévő belső gyermeket!
Bejelentkezés a kapcsolat menüpont alatt. Klikk ide!