2022. év elején egy gyors és merész döntést hoztam: jelentkeztem Dr. Buda László Ultrarövid terápiás konzulens képzésére, amire ma, több mint másfél év távlatából is büszke vagyok.
A képzés nagyon sokat adott a hosszú ideje, és vélhetően az életem végéig tartó önismereti munkámhoz, a szakmai fejlődésemhez, és ahhoz, ahogyan a különböző (személyes és szakmai) kapcsolataimban jelen vagyok.
A képzés második felétől gyakorló konzultációkat tartottam. Sokat. Sokféle eredménnyel, és rengeteg tanulással. Ebből két gondolatot emelek ki:
- Megtanultam, megértettem és többször is megéltem, hogy a legtöbbet akkor tudom adni, ha a konzuláción teljes és nyitott szívvel, elfogadással és szeretettel, flow állapotban vagyok jelen.
- A belső gyermekkel való találkozás az egyik legfontosabb és legerősebb eszköz, amit az Ultrarövid terápiás konzulensi munkámban használhatok.
Egy meghatározó gyakorló konzultációs élmény
Egy olyan klienssel (itt most legyen a neve Sophia) régről ismerjük egymást, dolgoztunk együtt.
A „Mesélj egy kicsit arról, ami most neked a legfontosabb!” felkérésre szótlanul a telefonjához nyúl, elindít egy videót, átadja, hogy nézzem meg, miközben ő könnyekben tör ki.
Megrémülök. Mi ez? Mit fogok ezzel a helyzettel kezdeni? Aztán győz a higgadtságom és a kíváncsiságom, elkezdem nézni a videót. Közben további kérdések pörögnek az agyamban. Ezt most miért? Mi ebben a személyes? Mi köze ennek egy UT konzultációhoz? Hogy lesz ebből értelmes munka?
Miközben nézem, megnyugszom, érzem, hogy Sophia sírása is csillapodik. OK. Kezdhetjük. Az UT konzultáció – első etapjában a kliens mesél, az én dolgom kapcsolódni hozzá és a történetéhez, hogy megtaláljuk azt a témát, amivel dolgozni fogunk.
Sophia mesél, mondja, csak mondja, ami benne van. Már nem izgulok, hogy mit fogok ezzel kezdeni, rá tudtam hangolódni a fájdalmára, és türelmesen terelgetem afelé, hogy megtaláljuk azt a személyes vonatkozást, ami miatt ez számára itt és most ennyire felkavaró.
Eljutunk a családhoz, mesél a nagymamáról, aki gyógyított a háborúban, és hordozta tovább az átélt fájdalmakat. Mesél az anyukájáról, aki orvos lett, orvosként sokat dolgozott, majd saját magáról, az 5 éves kislányról. Ez kis Sophia fél, mert egyedül van a problémáival, és képtelen lesz megoldani azokat, úgy érzi, hogy nincs eszköze, hogy szembeszálljon mindazzal, ami a külvilágból felé érkezik. Azt érzi, hogy neki ezzel pedig kell valami tennie, de nem tudja, hogy mit, és hogyan. Elveszett, támaszra, segítségre vágyik.
Dolgozunk az 5 éves Sophiával. Amint a kezébe adom a belső gyermeket jelképező párnát, azonnal magához öleli, és mély, hosszan tartó zokogás tör ki belőle. Percekig nem tud megszólalni. Engem egy furcsa érzés kerít hatalmába: elkezdek könnyezni, majd fokozatosan megkönnyebbülök, mintha az én vállamról is súlyos terhek olvadnának le. Eközben Sophia sírása is csendesül, felőle is könnyebbséget érzek. Bíztatom, hogy mindazt, amit most átélt, fejezze ki szavakban. Nehezen kezdi, érezhetően át kell törnie egy olyan falat, aminek talán eddig ő sem volt tudatában, hogy létezik, hogy benne van. És sikerül. Melegen, nagyon szép szavakkal, bíztatóan beszél a belső gyermekéhez. Biztosítja szeretetéről, s arról, hogy itt vannak ők egymásnak, s nem kell az 5 éves Sophiának egyedül, egyszerre megoldania a világ bajait. A konzulensi kiegészítés közben bólogat, én pedig közben azt élem meg, hogy az én saját belső gyermekemhez is beszélek, és ekkor megérzem, hogy Sophia megfogja a kezem. Egy fantasztikus kapcsolódás jön létre, amit ott csak átélek, örülök neki és hálás vagyok érte.
A konzultáció végeztével Sophiának igénye van még arra, hogy pár mondatban összefoglalja, amit megélt: örül annak, hogy ezzel a munkával Anyukáját és Nagymamáját is gyógyította.
A konzultációról ezt a visszajelzést kaptam:
„Nehéz volt a szívem, amikor Judithoz mentem. Nem történtek nagy dolgok. Mondott egy-két mondatot, kicsit átrendezte a szobát, és mégis, megtörtént valami. Onnan tudom, hogy ma, szembenézve ugyanazzal a helyzettel, már egészen más érzéseim vannak. Ki tudott mondani valamit, amit én nem. Ott volt mellettem egy történetben, amiben korábban egyedül éreztem magam. Én pedig meg tudtam élni valamit, amit akkor, ott kislányként nem tudtam. A múlt nem változott meg, de az, ahogy bennem él, amit belőle merítek, az igen.
Nem azonnal történt a változás. Akkor még csak azt éreztem, hogy felszakadt valami. De elindított egy folyamatot, ami még most is tart, és már látható az eredménye. Köszönöm!”
Lassan tudatosodott bennem, hogy igen! a belső gyermekkel való találkozások segítése az, ami miatt ezt a képzést nekem el kell végeznem! Korábban nem foglalkoztam a belső gyermekkel való találkozás témájával, de itt elkezdtem mélyebben beleásni a témába.
A belső gyermek – egy rövid szakirodalmi kitekintés
Szeretem érteni, és kontextusban látni a dolgokat, ezért megpróbáltam – az UT tankönyvön[1] túl – utánanézni a belső gyermek fogalmának. Bevallom, a „Találkozás a belső gyermekkel” fejezetben írtak adták a legteljesebb megértést. Érdekességképpen, és a tudományosság, valamint a teljesség igénye nélkül álljon itt pár idézet, gondolat e témában:
- Az Oláh Attila által írt Pszichológiai alapismeretek tankönyv[2] nem tartalmazza a belső gyermek fogalmát.
- A Magyar nyelv értelmező szótár online változata a belső gyermek kifejezésre a „derű” szócikket adja ki. Ezen elgondolkoztam. Igen, alapból a gyerek képem nekem is a felhőtlenül örülni tudó, mindig kíváncsi, és csillogó szemmel önfeledten játszó óvodás. Erre rímel a következő, amit találtam:
- „Az igazi férfi gyermeket rejt magában: ez játszani akar.” Friedrich Nietzsche[3]
- A Cambridge Dictionary foglalkozik ezzel a fogalommal: “Your inner child is the part of your personality that still reacts and feels like a child: Many therapists think it’s important for adults to get in touch with their inner child”[4] (Magyarul: a belső gyermek a személyiségünk része, amely még mindig úgy reagál és érez, mint egy gyermek. Sok terapeuta fontosnak tartja, hogy felnőttként kapcsolatba lépjünk a belső gyermekkel.)
- „Gyermekeimen akarom jóvá tenni, hogy apáim gyermeke vagyok: és minden jövőn jóvá
tenni – ezt a jelenkort! Im-ígyen szóla Zarathustra” Friedrich Nietzsche[5] - Sok internetes cikket találtam, ahol a belső gyermek fogalmának kialakulását C.G. Jung archetípusaihoz vezetik vissza, viszont a már hivatkozott Oláh Attila műben nincs erre utaló rész. („…a kollektív tudattalan tartományt olyan állandó, őseinktől örökölt ősképek vagy archetípusok alkotják, mint például a másik nemet reprezentáló anima és animus, az Anya, a Bölcs öreg, A Hős, a Megváltó, a Sárkány…”)[6]
Így maradok annál a definíciónál, amelyet a képzésen tanultunk: „A „belső gyermek” egy metafora, mely arra világít rá, hogy lelki működésünk, érzés- és gondolkodásmódunk, és ebből fakadó kommunikációs mintáink különböző érettségi szinteket mutathatnak egy-egy élethelyzetben, kapcsolódásban. Megnyilvánulásaink egy része inkább egy gyermek vagy egy kamasz tipikus reakciójára emlékeztet, mintsem egy, az életkorunknak megfelelő, értelmes, józan felnőtt személy viselkedésére.”[7]
A belső gyermek gyógyításáról ír Thich Nhat Hanh a könyvében[8], amelyet ezzel a mondattal indít: „Mindannyiunkban él egy fiatal, szenvedő gyermek.”
Meglep, és elgondolkoztat, hogy csak ezt – a sebzett, megbántott, traumatizált – részét emeli ki ennek a gyermeknek, s foglalkozik vele a könyvben. Értem, hogy azokkal a technikákkal, módszerekkel, amiket gyakorolt, tanított, a belső gyermekünk ezen részét gyógyította, de nekem akkor is fontos, hogy ez a gyermek – még ha sok embernél csak nagyon kicsit is – de kapott pozitív élményeket is. Abban hiszek, hogy ezen jó emlékek, lenyomatok is fontos szerepet játszanak abban, hogy megtaláljuk azt az önmagunkat, aki magabiztos, erős belső hite, és békéje van. Az a szeretet, megerősítés, elfogadás, amit a belső gyerekkel való találkozás során – legyen ez az ultrarövid terápiás konzultáció, vagy egy meditáció, egy légzőgyakorlat – adunk és kapunk, akkor tud kiteljesedni, és akkor tud hosszabb távon hatni, ha kapcsolódni tud egy korábbi jóhoz. A „jó”-t itt fogalomként használom, csupa nagybetűvel, ami megtestesíti a kellemes élményt, a biztonságos melegséget, az elfogadást, a megértést, a tiszteletet, a szeretetet, és mindazt az alap pszichológiai szükségletet, amivel egy teljes életet tudunk élni.
A belső gyermekeket én úgy képzelem el, mint egy világot a világban: a létezésemnek,
„EGÉSZ”-ségemnek a leképeződése bennem. Ugyanolyan komplex, bonyolult és sokszor érthetetlen, mint én magam, és amely hordozza az összes eddig megélt örömömet, boldog és elégedett pillanatomat éppúgy, mint a szomorúságomat, a bántást, a mellőzöttséget, és a szeretet (elfogadás) hiányát. Ha elfogadom a jungi kollektív tudattalan létezését, amely „a preinfantilis kort is magában foglalja, azaz az ősök életének maradványait”[9], akkor azt is elfogadom, hogy a belső gyermekem nemcsak a jelen születésem óta megélt pozitív és negatív élményeket hordozza, de velem születetten bennem van az összes felmenőm mindenféle megélésének egyfajta emlékképe, s ahogy József Attila fogalmazta:
„…mert az őssejtig vagyok minden ős –
az Ős vagyok, mely sokasodni foszlik:
apám- s anyámmá válok boldogon, …”[10]
És ezt a fonalat gombolyítottam tovább, amikor gyermekeim lettek, és viszik ők is tovább ezeket az élményeket, lenyomatokat, mintázatokat. Bizonyosságom nincs, csak erős hitem, hogy a belső gyermekkel való találkozás (vagy akár több is) ezt a különféle színű és minőségű fonalakból szőtt egyedi szövetet fogja megváltoztatni, harmonikusabbá tenni, egyensúlyba hozni benne a színeket, formákat, arányokat.
Ezt a felismerést hozta és erősíti bennem az összes eddigi gyakorló konzultációm, amikor a kliensnek egy meghitt, szeret-teli találkozásban volt része.
Találkozások a belső gyermekkel – két esettanulmány, röviden
Niki esete
Niki azzal érkezett, hogy van valami, amit nagyon szeret csinálni, ami kapcsán sok pozitív visszajelzést kap, de ebből nem tud megélni, s kénytelen mellette olyan munkákat végezni, ami nem szeret. Érzi, hogy valami akadályozza abban, hogy az álmát elérje, s ezen szeretne változtatni.
Az interjú menetében megérkezünk a gyerekkorához, elmeséli, hogy túlféltették, nem engedték a többi gyerekkel játszani. Emlékszik a saját házuk kertjére, a hol rengeteg időt töltött, s a kerítésen túl volt a többi gyerek, akikkel nem játszhatott, nem tudta azt csinálni, amit szeretett volna. Ehelyett neki tanulnia kellett, erős elvárások voltak a szülők részéről.
A fogadóórában a szüleivel találkozott, amit követett egy találkozás a belső gyermekkel.
Ahogy a párnát magához ölelte, hosszú perceken keresztül csak sírt. Megrázó volt vele lennem ebben a helyzetben, amikor ilyen sok, mélyről felszakadó érzelmet élt át. Amit kifejezett, és szavakba öntött az „mindössze” annyi volt, hogy elismerte, hogy a kis Vikinek joga van saját magának lenni, a saját útját járni és megvalósítani az álmait. Mindezt nagy-nagy szeretettel, gyöngédséggel és bíztatóan mondta, hogy közben szinte tapintani lehetett a melegséget. A találkozás után rögtön nagyon nagy megkönnyebbülést érzett, amit még a konzultáción kis is tudott fejezni, a visszajelzésében pedig ezt írta:
„Két héttel ezelőtt voltam nálad, a terápia pedig több, mint egy hétig érezhetően dolgozott bennem. Az utóbbi, kb. fél évben jó sokat dolgoztam azon a témán, amit a veled való munka során is elővettünk, egészen mély rétegeket is sikerült fellazítani, de a tünetek nem szűntek meg, vagyis maga a probléma még megvan. A 10 napos meditáció, amin voltam augusztus végén, még jobban segített átdolgozni ezeket a rétegeket, így érkeztem hozzád. A terápiás alkalom azzal együtt, hogy nem először nyúltam ehhez a témához, nagyon intenzív volt, nagyon mély érzéseket hozott fel, és segített meglátni egy olyan összefüggést, amire eddig még nem figyeltem fel. Nagyon intenzív átélést adott nekem, még két héttel később is vissza tudom idézni az érzéseket, amelyek felbukkantak bennem, és a képeket, amiket láttam. Napokon keresztül ebben az érzésben voltam, és úgy éreztem, kaptam egy vezérfonalat a problémám megoldásához. Ezen túl azt is mondanám, hogy mindazt a munkát, amit eddig beleraktam a probléma megoldásába, összerendezte, egybe fogta ez a terápia. Különleges élmény volt számomra, nemcsak azért, mert mély meglátást adott, hanem azért is, mert sosem dolgoztam még magamon olyan technikával, ami egy alkalomból áll, és mégis ennyire komplex és kompakt – lehet, hogy nem ez az ide illő kifejezés, de annyira teljesnek és kereknek éreztem így, ahogy volt. Nagyon jó élmény volt számomra a te jelenléted is, biztonságban éreztem magam, és nagyon megnyugtató volt az egyszerre aktív és meghallgató figyelmed. Amikor nem tudtam szavakba önteni, ami bennem volt, és te segítettél, az annyira jól esett, adott egy olyan érzést, hogy nem vagyok egyedül a problémámmal. Az is nagyon jó volt, hogy te érezted, hogy miben vagyok, és pontosan akkor szólaltál meg, amikor szükségem volt rá. Úgy tudtam eljönni tőled, hogy oldódott bennem valami, ez adott egy fizikai szinten is érezhető megkönnyebbülés érzést – mintha fogytam volna pár kilót, vagy leraktam volna egy nehéz hátizsákot. A meditációs kurzussal együtt segítettél nekem abban, hogy sokkal kevésbé lássam kilátástalannak a helyzetemet, és sokkal inkább a probléma megoldhatóságát lássam, vagyis ez a könnyedség érzés valamennyire megmaradt bennem, és úgy érzem, sokkal nagyobb lépésekkel tudok haladni. Nagyon hálás vagyok azért, hogy kipróbálhattam ezt a módszert, és azért is, hogy ezt nálad tehettem, nagyon köszönöm neked a segítséget, a szeretetteli figyelmet, és a megtartó teret!
Kívánom, hogy sok kliens távozzon tőled olyan megkönnyebbült szívvel és bizalommal telve, ahogyan én jöttem el!”
Andi története
Andit nagyon régóta ismerem, a családom szerint egyike a „corporate gyerekeimnek”. Még végzős főiskolás volt, amikor elkezdtünk dolgozni, azóta is rendszeresen vannak közös munkáink, nagyon sokrétű a kapcsolatunk: munkatársam, mentoráltam, fogadott lányom, és sok szempontból tanítóm.
Amikor megkeres, hogy elakadt, épp egy nehéz magánéleti helyzetben van. Az előző munkahelyéről eljött, egy darabig nem is akar dolgozni, jól érzi magát a feleség és anya szerepben. Édesapja azzal piszkálja, hogy hogy mikor fog már végre dolgozni, és ő maga is elhiszi, hogy egyáltalán nem természetes, hogy jól érzi magát otthon. Mintha két parancs lenne benne: maradjon minden így, ahogy most van és keress azonnal munkát. Ettől feszült, nem tudja, mit csináljon.
Egy szép konzultációban dolgozik a szüleivel, majd felteszem a tálcára a belső gyermekkel való találkozás lehetőségét is, amellyel él.
A konzultáció végén megjegyzi, hogy olyan volt, mintha a 10 éves fia lett volna itt, s neki fejezte volna ki a szeretetét, elfogadását.
A visszajelzésében ezt írta:
„Először is szeretném megköszönni a lehetőséget, mert nagyon jól éreztem magam és szerintem most mondtam ki először hangosan azokat az érzéseket, sérelmeket, amik sok sok éve bennem voltak.
Nem mondom, hogy azóta a szülőkkel való viszony teljesen megváltozott, de azt biztosan állíthatom, hogy sokkal tudatosabban figyelek a kapcsolatra velük és könnyebben engedek el dolgokat velük szemben.
Talán ami a legnagyobb mértékben változott a találkozásunk óta, hogy elengedtem minden elvárást feléjük. A saját és a saját családom érdekeit tartom jobban szem előtt nem arra figyelve, hogy mit is szólhatnak mások. Ha valaki szeretne ehhez a családhoz tartozni, akkor tegyen érte és mi szívesen látjuk, de már nem én leszek az, aki erején felül tesz ezekért a dolgokért.
Bár a beszélgetésen csak a szülőkkel dolgoztunk, de hasonlókat fogalmaztam meg a húgommal kapcsolatban is. Viszont mikor megfogadtam, hogy én többet nem teszek a kapcsolatért, már másnap keresett és azóta szinte folyamatos a kapcsolattartás. Ez felettébb érdekes…
Ami még nagyon tetszett a foglalkozáson, az a hozzáállásod. Hiába ismersz már régóta, félretetted a régi információkat és teljesen bele tudtál helyezkedni ebbe a helyzetbe. Sokat beszélgettünk régebben is ezekről a problémákról, de úgy gondolom, hogy talán most láttál Te is komplexen bele abba, ami már évek óta nagyon frusztrált engem és vezérelt sokszor a nem jó úton.
Mégegyszer nagyon szépen köszönöm a beszélgetést!”
Sorai elgondolkodtattak. Ott helyben a belső gyermekkel való találkozása volt az, ami megérintette, majd később arról számolt be, hogy hogyan változott a szüleivel, és húgával a kapcsolata. Mi köze lehet ennek a belső gyermekkel való találkozásnak?
Mit jelent a belső gyermekkel való találkozás? – tűnődések a gyakorló konzultációkban megéltek kapcsán
Egyfajta összefoglalást, tanulságot szeretnék levonni az általam megélt tapasztalásokból.
Az első, hogy az ultrarövid terápiás konzultáció egyik erejét abban látom, ahogyan a kliens és a vendége közötti találkozást kísérjük. Az elrendezés, az, hogy a gondolatok, érzések kimondására, és nem csak fejben lejátszására! hívjuk a klienst, az, hogy ezen a találkozáson mi is jelen vagyunk, s ahogyan jelen vagyunk, ezek mindegyike hozzájárul ahhoz, hogy egy más minőségű találkozás jöjjön létre. Ehhez két visszajelzést is idézek:
Judit: „Ez Nekem egy nagyon direkt módszer, erős érzelmeket kiváltó alkalom volt.
Gyorsan, és mélyre mentem. Ennek a fájdalmát, a súlyát és terhét rövid ideig és erősen átéltem.
Nagy feszültség, harag, düh, szégyen, félelem, bizonytalanság, zavarodottság, elveszettség volt bennem.
A folyamatban a jelenléted, ahogy kísértél és beszéltél hozzám segített ezekben a helyzetekben benne maradnom.
A hangod is nagyon támogató volt végig.
A mondatok, a helyezkedés amikor mögöttem és mellettem ültél biztonságot adott.
Ez az idő nekem elég volt ebben az érzelmi helyzetben. Jó hogy nem volt hosszabb.
Folyamatosan jönnek a felismerések magammal kapcsolatosan.
És a problémával kapcsolatban a megoldások. Jó mondatok.
Visszajelezted, hogyan tanultam meg, mi történik akkor ha megmutatom az érzéseimet.
Tudatosítottad bennem, hogy a munkahelyem és is a munkámat végzem.
Érvényes amit teszek.
Leválasztottam magamat a problémáról, mert ez egy műszaki probléma.
Fogom mondani és képviselni magamat a munkahelyem ezekkel a tapasztalatokkal.
Köszönöm szépen a lehetőséget.”
Ancsa: „Elsősorban szeretnék köszönetet mondani a lehetőségért, a kedvességedért.
Jól és biztonságban éreztem magam és az eltelt időszak óta is folyamatosan érlelődtek bennem a tanulságok.
Pontosan tudom az eszemmel, hogy mi, hogyan, miért, talán azt is hogyan lehetne továbblépni, mégis van egy gát bennem, mintha hiányozna mindig valami a lelki gyógyulásomhoz. Keresem folyamatosan a hiányzó puzzle darabkákat, és a veled való találkozás alkalmával is helyrekerült egy-két dolog.
A belső gyermek technikát ismertem, gyakoroltam már egyedül, de így a te külső nézőpontoddal, sokkal több mindenre éreztem rá.
Ha egy fő tanulságot kellene levonjak, akkor azt hiszem azzal a tanulsággal jöttem el, hogy minden bennem van. Az utolsó kis puzzle darabka is. Egyedül én tudok segíteni magamon, egyedül és a megfelelő támogató segítségekkel közösen.
Most hirtelen ennyi, de ha lesz a továbbiakban megélésem, akkor jelentkezem a továbbiakban is.
Köszönöm! További sikeres munkát kívánok!”
Egy második gondolatom akörül kavarog, hogy vajon mennyire tudok tartós változást generálni… szükséges- e, érdemes-e további lehetőségeket adni, később újra megerősíteni, hiszen a minták is több élmény hatására alakultak ki, és valószínű, több időre lesz szükség, hogy megváltoztassa ezeket a kliens. Ez különösen élesen jött elő az után a konzultáció után, amelyről a kliens ezt írta:
Andi: „Korábban még nem voltam pszichológusnál, de tudtam, egyszer legalább el kell mennem, mert már magamat sem bírtam elviselni. Istin és az édesapján kívül egyébként senki sem éreztette velem, hogy bármi bajom lenne. Az ultagyors terápia tetszett, lényegre törő volt, hiszen nekem kellett előhozni abból a sok napi fárasztó dologból azt, ami leginkább gyengít, lehúz. Magammal beszélgetni sem volt egyszerű, kicsi Andi túl fiatal volt, hogy bármit megértsen, ami körülötte zajlott. Beszélgetésünk után is remélem, megmaradnak a gondolatok, amik a felszínre jöttek. Most pár nap elteltével úgy érzem, pozitív irányba hajlott a megértésem, bár még mindig fenn tartom, hogy élhetnénk másképp is, de már nem pörgetem magam emiatt. Még egyszer köszönöm, hogy időt és energiát szántál rám.”
Már a konzultáció során is éreztem, hogy egy kirándulásra invitálom Andit, amelyen együtt elindulunk, ő tesz most egy-két bizonytalan lépést, majd egyedül marad az úton. Az ő döntése, hogy megy-e tovább, merre, meddig… Az én kérdésem az volt, hogy mennyire szabad / lehet / kell messzire mennem, hogyha eltéved, elbizonytalanodik, térképre van szüksége, el tudjon érni. Sokat töprengtem, s arra jutottam, hogy ezt a kirándulós képet a konzultációk elején el fogom mondani azzal, hogy bármikor hívhat, ha úgy érzi, szüksége van kísérőre. Két külön úton járunk, neki is van egy, nekem is. Amelyiket én választottam, azzal együtt jár az a felelősség, hogy ha szüksége van rám, legyek elérhető, s amikor találkozunk, mindig tiszta szívvel és szeretettel, a legjobb állapotomban kísérjem.
A harmadik gondolat a szülő – gyermek – felnőtt én-állapotok vs. belső gyermek témát érinti. Nagyon szeretem, és sokszor dolgozom tréningeken, illetve coaching során a TA-val. Az UT konzultációban, amikor a belső gyermekkel találkozunk, akkor – számomra – egyértelmű, hogy ilyenkor a múltból, a szüleinktől hozott / kapott mintát (viselkedési-, gondolati-, érzés), illetve a gyermekkorban érzett és megélt dolgot felszínre hozunk. Ahogy a TA-ból tudott, ezek mind múltbéliek, s a jelen megéléseihez is ekként kapcsolódnak, létrehozva egy disszonanciát az „itt és most”-ban. Amikor a konzultáció során a belső gyermekkel találkozik a kliens, akkor az a felnőtt én-állapotában jön létre, azaz része lesz egy aktív, tudatos, reflektáló megélésnek. Konzulensként igyekeznem kell olyan kiegészítést adni, amellyel a fókuszt, az energiát a jelenbe, az „itt és most” pillanatába hozom, amikor ezt az (egészséges?) felnőtt én-állapotot, az „Oké vagyok, Oké vagy” tudását erősítem.
A negyedik gondolatot agilis csapatokkal való dolgozásból hozom, ez a „SHU – HA – RI”. A japán harcművészetből származó fogalom a tanulás folyamatáról szól. Nagyon röviden:
Kövesd – amit a mester tanít, szó szerint, mozdulatról mozdulatra, gyakorold pontosan ugyanúgy, százszor, ezerszer…
Válj le – kezdj eltávolodni, nézd távolabbról, másképp, keress más tanítást, integráld azokat.
Légy önálló – találd meg a saját utadat; már nem kell követned senki tanítását, legyen saját „tanításod”.
Ezt a dolgozatot átmenetnek tartom a „shu” és „ha” között: keresem a gyakorló alkalmakat, most még a lehető legjobban próbálok ragaszkodni a megtanult módszerhez. (Ez sajnos nem mindig sikerül százszázalékosan.) A gyakorlás mellett, azzal, hogy kerestem más írásokat, más megközelítést a belső gyermekkel való találkozásokhoz, elindultam a „ha” felé: elkezdtem más szemmel nézni, értelmezni, tudatosítani mindazt, amit a képzésen tanultam. Úgy érzem, ez egy hosszú szakasz lesz. Még nagyon sokat kell gyakorolnom, s megértenem, hogy mikor mit és miért csináltam így vagy úgy, s az hogyan segítette, hogy a konzultáció sikeres legyen. Tökéletesítenem kell még azokat a módszereket, technikákat, amelyekkel a konzultációra való megérkezésemet, a jelenlétemet, az elfogadó, szeretet-teli légkört mindenkor meg tudom teremteni. Ebben sokat segítenek az egyéb aktivitásaim, a séták, a jóga, a sok közös munka és beszélgetés a kollegákkal.
Nem célom a „ri”-be jutni. Ha mindazt, amit az előzőekben írtam, meg tudom valósítani, és tudok klienseket úgy kísérni, hogy az számunkra élmény legyen, az nekem meg fogja adni azt a jó érzést, hogy mindazzal a tudással, tapasztalattal, amit eddig gyűjtöttem, értéket tudok másoknak adni.
Irodalomjegyzék
Dr Buda László PhD: ULTRARÖVID TERÁPIA – Útmutató az ultrarövid terápiás egyéni konzultáció vezetéséhez 2021. Kézirat
Thich Nhat Hanh: Megbékélés – A belső gyermek meggyógyítása (Ursus Libris, 2018)
Vágyi Petra: Sémáink fogságában (az Auditorium.hu videója / Kulcslyuk Kiadó Kft. 2022)
Eric Berne: Emberi játszmák (Gondolat Könyvkiadó, 1987)
James Hollis: Az élet második fele (Park Kiadó, 2021)
https://cptsdfoundation.org/2020/07/13/the-wounded-inner-child/
Hivatkozások:
[1] Dr Buda László PhD: ULTRARÖVID TERÁPIA – Útmutató az ultrarövid terápiás egyéni konzultáció vezetéséhez 2021. Kézirat
[2] https://mek.oszk.hu/05400/05478/05478.pdf
[3] Im-igyen szóla Zarathustra – Dr Wildner Ödön fordítása http://mek.oszk.hu/01700/01740/01740.pdf
[4] https://dictionary.cambridge.org/dictionary/english/inner-child
[5] Im-igyen szóla Zarathustra Dr Wildner Ödön fordítása http://mek.oszk.hu/01700/01740/01740.pdf
[6] Oláh Attila Pszichológiai alapismeretek https://mek.oszk.hu/05400/05478/05478.pdf (402. oldal)
[7] Dr Buda László PhD: ULTRARÖVID TERÁPIA – Útmutató az ultrarövid terápiás egyéni konzultáció vezetéséhez 2021. Kézirat 87. oldal
[8] Thich Nhat Hanh: Megbékélés – A belső gyermek meggyógyítása (Ursus Libris, 2018.)
[9] Carl Gustav Jung: Bevezetés a tudattalan pszichológiájába Fordította: Nagy Péter forrás: https://mek.oszk.hu/02000/02007/html/02.htm
[10] József Attila: A Dunánál