Bemutatkozás

Múlt

Pénzügy szakos közgazda vagyok, de az egyetem után pár évvel lecseréltem a számokat az emberekre. Szereztem egy humán erőforrás szakközgazda diplomát, és 12 évig különböző HR pozíciókban dolgoztam. Volt köztük kereskedelmi vállalat, joint venture bank, a GE és angol tulajdonú gyártó cég is. Ez utóbbi magyarországi vállalatát (Berwin & Berwin) vezettem is, kb. 1,5 évig.

Jelen

2003. óta szabadúszóként, kisebb – nagyobb projektekben és különböző partnerekkel, többnyire tanácsadói szerepekben dolgozom.

Sok év tapasztalata, sok siker és néhány kudarc után elmondhatom, hogy egy olyan tanácsadó vagyok, aki a folyamatmenedzsment tudásával és tapasztalatával a „HW (hardware)” megtervezésében, projektmenedzsment tudásával és tapasztalatával ennek megvalósításában, szervezetfejlesztői, változásmenedzsment és HR tudásával / tapasztalatával pedig a „SW (software)” hozzáillesztésében is jó.

Hogyan dolgozom

Teljes szívvel elköteleződöm a közös munka mellett. Fontos számomra, hogy ne csak papíron hozzuk létre a változást, hanem az átültethető legyen a mindennapokba, és a Megbízóm később nélkülem is tudja működtetni azt.

Ehhez a szervezeti működés emberi, személyes vonatkozásait is fontos látni és érteni. Épp ezért odafigyelek a változásokra való felkészítésre, a változások megértetésére, az új működés oktatására, akár egyéni, akár csoportos formában.

Közös munkánk egyfajta rendteremtés: összegyűjtjük, strukturáljuk, ami van. A helyükre tesszük a dolgokat, és megtanítjuk a munkatársakat jól, harmonikusan működni az új rendben. Ez egy változó, mozgásban lévő hajó, amelyen én egy stabil pont tudok lenni: megbízhatóan, nyugodt, kiegyensúlyozott módon, ugyanakkor lendületesen, tempósan tudunk haladni a közösen megálmodott úton.

Misszióm

Együtt cselekedni és alkotni, a tudásomat átadni, tanítani, hogy a szervezetek sikeresebbek legyenek.

Vallom, hogy a jól működő szervezeteket az különbözteti meg, hogy a munkatársak szeretnek ott dolgozni, olyan munkát végeznek, amelyben meg tudják találni a számukra fontos értékeket. Ennek persze sok-sok alkotóeleme van, de egy közös: az emberek, a csapat, amely az eredményeket hozza.

Középiskolás koromban kosárlabdáztam. Ha jól felkészültünk a meccsre: tudtuk a figurákat, tudtuk a saját szerepünket, odafigyeltünk egymásra, valamint a meccsen a játékra koncentráltunk, vagyis beleálltunk abba, amit akkor, ott csináltunk, nyertünk.
Ezt a működést és érzést igyekszem átültetni a munkámba.

Vezérlő értékeim az odafigyelés, elfogadás, felelősség és kölcsönös bizalom.