Mottóm
„Az elkötelezettséget tekintve csak két lehetőség van. Vagy beleállsz, vagy nem. Más út nincs.”
Pat Riley
NBA kosárlabda játékos és edző

Rólam
Csapat és egyéni fejlesztő szakember
Tréner, Watson team coach Ultrörövid terápiás konzulens, tanácsadó
HR, szervezetfejlesztői, folyamatmenedzsment, és projektvezetői tapasztalattal
Közel 20 év vállalati, ebből 14 év vezetői tapasztalattal a hátam mögött lettem tanácsadó. Eddigi sikereimet mindig csapatban értem el, hiszek a közösség erejében, az együtt gondolkodásban, a közös munkában.
Számomra a legfontosabb a profi munkavégzés, az őszinteség és a partneri együttműködés.
Misszióm
Együtt cselekedni és alkotni, a tudásomat átadni, tanítani.
Szervezeti diagnózis
Bevált, ugyanakkor személyre szabott és célirányos módszerekkel felmérjük a szervezet, vagy az adott csoport „szervezeti egészségi állapot”-át. Rámutatunk az erősségekre, valamint a problémák, konfliktusok valódi, ú.n. gyökér okaira.
Szervezetfejlesztés
A szervezet sajátosságait figyelembe vevő, az elérendő célra fókuszáló megoldásainkkal képessé tesszük a szervezetet saját működésének megértésére és fejlesztésére. Aktívan részt veszünk az ú.n. tanuló szervezetté válás folyamatában.
„Azért szeretek Judittal együtt dolgozni, mert megbízható, lehet rá számítani és mindig magas minőségű munkát ad ki a kezéből.”
„Hiteles ember, hiteles vezető.”
„Judit mind szakmailag, mind emberileg kiváló, bátran ajánlom mindenkinek, vele csak nyerni lehet?”
„Az elmúlt évtized közös projektjeiben Juditot megbízható, szakmailag igényes, az emberi tényezőt kiemelt helyen kezelő csapatjátékosnak ismertem meg, akivel jó együtt dolgozni.”